Állandó alkalmak

Időközönként rendszeresen ismétlődő
nem istentiszteleti aklalmaink

Gyülekezeti Bibliaóra

Hetente egy alkalommal szerdán 10 órai kezdéssel.

Diakóniai Bibliaóra

Havonta egy alkalommal csütörtökön, 18 órai kezdéssel.

Isten kegyelméből, jó érzésű önkéntesekből 2010-ben megalakult egy kis csapat, amely azóta is lelkesen ellátja az éppen szükséges feladatokat.
A diakónai bibliaórákhoz bármikor lehet csatlakozni, szeretettel várunk mindenkit, aki szolgálni, segíteni szeretne.

Imacsoport

Minden héten vasárnap reggel 9.30 órakor.

Vasárnap reggelenként az Istentiszteleti alakalom előtt néhányan összeülünk a gyülekezeti teremben egy rövid imádságra.

Családi délután

Általában havonta egy alakalommal szombaton 16 órai kezdéssel

A gyerekeknek játszóház, kézművesfoglalkozás, arcfestés.
Ezalatt a szülőket előadásra, közös beszélgetésre várjuk, melynek témája minden alkalommal más.

Baba-Mama klub

Havonta egy alkalommal pénteken, 9,30 órai kezdéssel.

Ezen az alkalmon gyermeküket nevelő anyukák vesznek részt. Azon kívül, hogy egymással találkoznak megbeszélhetik gondjaikat kicserélhetik tapasztalataikat. Az alkalmak elején – amikor csak leletőség nyílik rá – egy gyermekorvos tart előadást, valamilyen gyermeknevelést érintő témáról.

Kórházmisszió

Minden második kedden, 9.30 órakor.

Több éve karácsonykor gyülekezetünkben egy kisebb, lelkes csapat összefogott, s meglátogattuk a Nyírő Gyula Kórház krónikus osztályán fekvő betegeket. A szolgálatot több hónapos egyeztetés, előkészítés előzte meg.
Azóta rendszeresen minden minden második kedden az önkéntesek kis csapatával meglátogatjuk a kórház krónikus osztályán fekvőket.

Bibliaiskola

Havonta egy alkalommal kedden 18 órai kezdéssel.

A szokványos iskolákkal ellentétben itt nincs lecke, persze senkit nem akadályoznak abban, hogy ha egy-egy témának szeretne utánanézni, megtegye. Sőt! Nincs előre meghatározott tematika, általában a jelenlévők közösen döntenek arról, hogy a következő órán miről szeretnének hallani, miről szeretnének „tanulni”.

Házaspár-kör

Havonta egy alkalommal szombaton 18 órakor

Férfi és női szerepekről beszélgetünk, mert mostani világunk úgy néz ki mint egy festékkeverő tégely, melyben felismerhetetlenül elvegyültek az alapszínek, s bárki aki csodálni szeretné a férfias férfiakat és a nőies nőket, valami egészen mást talál, mint amit Isten kigondolt.
Hisszük ugyanis, hogy Isten beleteremtette a világba ami akkor és ott szükséges. és az egész eljövendőre pedig hasznos.